Ugrás a tartalomhoz
Lazaridisz Georgina Sofia

35 év felett: a ciklusod nem határidő, hanem kapcsolat a testeddel

Levendulaszínű ingben ülő nő naplót ír egy világos ablak mellett.

Szerző: Lazaridisz Georgina Sofia

Szakemberként sok nőnek segítettem megismerni a ciklusát, de ebben a témában érintett nőként is szeretnék megszólalni. Tudom, milyen könnyen válhat a „mikor lesz már gyermeked?” kérdés nyomássá, akkor is, ha a kérdező jót akar. Én 40 éves vagyok, és magam is még a fogantatás előtti időszakban állok, viszont több fontos dolgot megtanultam, miközben éveken keresztül nőket támogattam 35 éves kor felett.

A biológiai idő és a saját életutunk

A biológiai idő valóságát érdemes komolyan venni. Azt viszont, hogy félelemből kapcsolódjunk a gyermek vágyához, vagy a saját testünkhöz nőként, károsnak tartom. Egy nő életútját nem lehet egyetlen életkorral vagy laborértékkel leírni. A babatervezéshez a testi tényezők mellett az élethelyzetünk és a kapcsolataink is hozzátartoznak. Önmagában egy AMH érték, vagy rövidebb ciklushossz nem fogja megállapítani, hogy egy nő hol tart éppen.

Mit érdemes megfigyelni a ciklusunkban?

Harmincöt év felett elsősorban érdemes megfigyelni, hogyan változik a ciklusunk. Mit mutat a vérzésünk? Vannak-e az ovulációra utaló jelek? Hogyan éljük meg a menstruáció előtti napokat? Milyen az alvásunk, az energiaszintünk, a regenerációnk? Ne azért tegyük, mert mindenáron irányítani szeretnénk a testünket. Leginkább azért, mert szeretnénk kapcsolatban maradni vele, és észrevenni, ha másra van szüksége.

Cikluskövetés és hosszú távú női egészség

A cikluskövetés ezért a hosszú távú női egészségről is szól. Nem csupán arról, hogy szeretnénk-e most gyermeket, hanem arról is, hogyan gondoskodunk magunkról a következő évtizedekben. A rendszeres mozgás, az elegendő alvás és a test jelzéseire fordított figyelem ennek mind része. A ciklusnapló segíthet felismerni a saját mintázatainkat, és kapaszkodót adhat akkor is, ha szakemberrel szeretnénk beszélni egy változásról.

A saját ritmusodban

Ha te is 35 év felett jársz, nem kell mások időrendjéhez mérned magad. Érdemes tájékozódni és időben segítséget kérni, különösen, ha gyermeket tervezel. Közben jogod van ahhoz is, hogy a saját testedhez kíváncsisággal és együttérzéssel fordulj.

További tartalmak a Ciklusszinkron appban

A Ciklusszinkron app Énidő → 35 felett menüjében a témához kapcsolódó tartalmakat és programokat találsz.

A Ciklusszinkron Applikáció női közösségében az általam képzett oktatókkal egy-egy témát dolgozunk fel. A kapcsolódó beszélgetések, élő online webinárok és a budapesti For Life Medical Centerben tartott személyes workshopok aktuális részleteit az applikációban érdemes megnézned.

MARADJ MÉG EGY KICSIT

Tovább a jóllét felé.

Minden cikk ↗
ciklusszinkron

A tested nem az ellenséged!

A ciklusunk, az alaptesthőmérsékletünk, a méhnyaknyáknunk és a hormonális változásaink sokszor nem ellenségek, hanem jelzések. Olyan üzenetek, amelyek arra hívják fel a figyelmünket,…

2 perc olvasásElolvasom
ciklusszinkron

Női testünk lelki sebei

A női problémák, legyen szó önbizalomhiányról, testképről, párkapcsolati nehézségekről vagy a ciklushoz való viszonyról, gyakran nem elszigetelt jelenségek. Egy nagyobb, kollektív történet részei.…

3 perc olvasásElolvasom
GO4LIFE · A TE RITMUSODBAN

Egy kis figyelem. Magadra.

Kevesebb mozgás.
Több nyugalom.

Állítsd a böngészést a saját ritmusodra.

A választásodat ebben a böngészőben megjegyezzük.

Discover more from Go4Life Webshop

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading